Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
Veszprémben jártam középiskolába francia nyelvtagozatra, majd Budapesten folytattam a tanulmányaimat levelező tagozaton kereskedelem és marketing szakon. Felszolgálóként dolgoztam középiskola és egyetem mellett. Jelenleg egy veszprémi cégnél marketing -és irodavezetői feladatokat látok el. Nem szeretek unatkozni, ezért amikor csak lehet megyek valamerre utazni, kirándulni, mindig keresem a kalandot. Pont ezért jelentkeztem, ez most egy másfajta kaland számomra, amit kíváncsian várok.
A 168 cm magas Anna csillagjegye bika, kedvenc étele a túrós tészta, itala a levendula szörp. LegszívesebbenAva Max – So Am I című dalát hallgatja, parfümben pedig a Carolina Herrera GoodGirl a kedvence.