Tündérszépek – 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Torják Gerda
16, Salgótarján

– Jelenleg a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 10. osztályos tanulója vagyok. 11 éve versenytáncolok, 2017-ben országos, míg idén területi bajnokok lettünk a táncpárommal. Kiskorom óta érdekel a divat, amihez a tánc is nagyban hozzájárult. A Tündérszépek versenyre elsősorban azért jelentkeztem, mert élvezem a versenyhelyzeteket, akár sportról, akár ilyen típusú megmérettetésről legyen is szó. Természetesen a családom is biztatott ezen döntésemben. A középiskola befejezése után az egyetemre való bejutás a legfőbb célom.

A 170 centis Gerda csillagjegye halak. Kedvenc étele a rántott csirke sült krumplival, kedvenc itaa a tea. Kedvenc zenéje Ava Max: So Am I, kedvenc parfümje a Coco Chanel.

Tündérszépek – 2020