Tündérszépek – 2022
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
– A Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus-vendéglátás szakán végeztem, jelenleg pedig beszerzői asszisztensként dolgozom. Idén fogok kozmetikusként végezni. Szabadidőmet legtöbbször sportolással töltöm. A Tündérszépek szépségversenyre azért jelentkeztem, hogy egy új kihívás elé állítsam magam és a tőlem telhető maximumot hozzam ki a szituációból – mondta el portálunknak Lili.
Lili kedvenc étele a lazac, kedvenc itala a smoothie. Kedveli Ed Sheeran – Bad Habits c. számát, a parfümök közül pedig az Armani Síre esküszik. Magassága 167 centiméter és a vízöntő csillagjegyében született.