Tündérszépek – 2022

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.

Jámbor Evelin
18, Érsekcsanád

Jámbor Evelinnek hívnak, 18 éves vagyok, Érsekcsanádon élek. Baján a Szent László Általános Művelődési Központban tanulok, idén fogok érettségizni. Tanulmányaimat Budapesten tervezem folytatni, élelmiszermérnöki szakon. Számomra fontos az egészséges étkezés, ezért odafigyelek a jó minőségű tápanyagok bevitelére. A sport központi szerepet tölt be az életemben, leginkább a súlyzós edzéseket kedvelem. Gyermekkorom óta néptáncolok. Minden dologra szeretek maximális figyelmet fordítani és minden tőlem telhetőt megtenni a céljaim elérésének érdekében. Azért jelentkeztem erre a versenyre, mert szeretném legyőzni önmagamat, kitolni a korlátaimat és önbizalmat sugározni mások felé. Evelin 168 centiméter magas. Csillagjegye: nyilas. Kedvenc étele a görög saláta és szívesen fogyaszt gyümölcsleveket. Leginkább latin zenéket hallgat. Kedvenc parfümje a Paco Rabanne Lady Million.

Tündérszépek – 2022