Tündérszépek – 2022

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.

Gajdács Katalin Regina
21, Csanádapáca

Gajdács Katalin Regina vagyok, 21 éves, Csanádapácán élek. 2019-ben sikeresen elvégeztem az egészségügyi iskolát, jelenleg kozmetikusnak tanulok, mert vonz a szépészet világa. Részt vettem jó néhány fotózáson, minden pillanatát élveztem, úgy érzem magabiztosságot ad. Azért jelentkeztem erre a versenyre, mert szeretem a kihívásokat. Szabadidőmben szeretek edzeni. Regina 166 centiméter magas, csillagjegye kos. Kedvenc étele a lasagne, szívesen fogyaszt zöld teát. Kedvenc zenéje Minelli Rampampam című száma, kedvenc parfümje: Avon: Attraction.

Tündérszépek – 2022