Szabóné Bogdán Adrienn
26, Kisbér

Vidám és pozitív személyiségnek tartom magam, úgy gondolom, az életben az életben mindig a jó dolgokra kell összpontosítani és ezekre építeni a mindennapokat.Jelenleg főállásban dolgozom,. A terveim között szerepel a nyelvtanulás, a spanyol nyelv keltette fel leginkább az érdeklődésemet. Szabadidőmben szeretek sportolni, hiszen fontos az egészségünk, olvasni és mindenek előtt fotózásokra járni. Ekkor érzem azt, hogy teljesen ki tudok kapcsolódni. A versenyre azért jelentkeztem, mert úgy gondolom, minden lehetőséget ki kell használni az életben, és küzdeni kell az álmainkért.

 

A 157 centiméter magas Adrienn a Kos jegyében született, kedvenc étele a gyros, itala az ásványvíz.Zenei téren mindenevő, de főleg a 80-as, 90-es évek zenéit szereti. Parfümben a Pepe Jeans és a S. Oliver a kedvence.

Vissza az összes lányhoz