Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
A mosonmagyaróvári Szabó Míra Szonja 19 éves, 160 centiméter magas és a halak csillagjegyében született. Kedvenc étele a bolognai spagetti, kedvenc itala pedig a tea. A fiatal lány kedvenc zenéje az AKC Kretta „Gyere velem” című dala, kedvenc parfümje pedig a Prada Paradoxe. Míra Mosonmagyaróváron él, jelenleg Győrben tanul logisztikát, az SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikumban. A Tündérszépekre édesanyja hívta fel a figyelmét, de végül párja nevezte be a versenybe. A fiatal lány az iskola mellett eladóként dolgozik, szabadidejében pedig amikor csak teheti edzeni megy. Korábban tíz évig balettozott, és több sportágat is kipróbált már, életének fontos része a mozgás.
Szabó Míra Szonja
19 Mosonmagyaróvár
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Fehér Beatrix
32
Celldömölk
Papatyi Ramóna
18
Gyarmat
Smuk Barbara
22
Mosonmagyaróvár
Kószás Lea Eszter
18
Neszmély
Szepesi Blanka
21
Szombathely
Rádli Alexa
23
Győr
Mátyás Anna
20
Tokodaltáró
Kurucz Melánia
22
Mosonmagyaróvár
Demeter Karina
19
Piliscsév
Magyar Dóra
22
Sopron
Horváth Helga
20
Győr
Horváth Lili Ajsa
19
Fertőrákos
Nagy Adrienn
20
Tatabánya
Mihelik Anikó
19
Komárom
Molnár Jennifer
29
Tatabánya
Nyári Pálma
19
Győr-Ménfőcsanak
Simon Flóra Diána
22
Komárom
Németh Karina
19
Csáfordjánosfa
Molnár Barbara
22
Győrvár
Ávár Mária
18
Balogunyom
Heinczinger Henrietta
26
Pilisszántó/Esztergom
Fehér Barbara Kyoko
35
Sárvár
Szlotta Kitti
19
Bécs
Horváth Nóra Erika
19
Szombathely
Borbély Bernadett
22
Komárom
Algács Lia
18
Győr
Szabó Hanna
18
Győrújbarát
Cznike Dzsenifer Anna
23
Győr
Csorba Petra
23
Csép
Bozsó Fanni
18
Kőszeg
Veszprémi Lilien
22
Szombathely
Soós Petra
22
Győr
Nagy Kitti Mietta
28
Szombathely
Sáfár Alexandra
27
Pér
Bereczki Cintia
22
Győrság
Papp Réka
21
Tokod
Fehér Ivett
22
Vértestolna
Kovács Boglárka Andrea
21
Császár
Nagy Nóra
21
Magyarlak
Szabó Petra
22
Tatabánya
Balog Vivien
21
Szombathely
Kovács Alexandra
21
Győr
Korábbi versenyek