Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
A csáfordjánosfai Németh Karina 166 centiméter magas, a rák csillagjegyében született. A 19 éves lány kedvenc étele a bolognai spagetti, szereti a piros gyümölcsös gyümölcsleveket. Kedvenc zenéje a Margaret Island a Ha elvesznél című dala, kedvenc parfümje nincs. Karina Győrben, a Széchenyi István Egyetemen tanul, védőnő szakon elsőéves. Imádja a megyeszékhelyet, pörgős városnak tartja. Nagymamája lett figyelmes a Tündérszépek szépségverseny felhívására, és bíztatására úgy döntött, benevez a versenybe. Szabadidejében amikor csak teheti olvas, és saját verseket is ír. Kedveli a romantikus kiadványokat, az egyik nagy álma az, hogy egyszer egy saját könyvet írjon.
Németh Karina
19 Csáfordjánosfa
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Algács Lia
18
Győr
Szabó Hanna
18
Győrújbarát
Sáfár Alexandra
27
Pér
Cznike Dzsenifer Anna
23
Győr
Bereczki Cintia
22
Győrság
Fehér Barbara Kyoko
35
Sárvár
Kószás Lea Eszter
18
Neszmély
Rádli Alexa
23
Győr
Nagy Adrienn
20
Tatabánya
Szabó Petra
22
Tatabánya
Veszprémi Lilien
22
Szombathely
Szlotta Kitti
19
Bécs
Nyári Pálma
19
Győr-Ménfőcsanak
Borbély Bernadett
22
Komárom
Nagy Nóra
21
Magyarlak
Soós Petra
22
Győr
Csorba Petra
23
Csép
Heinczinger Henrietta
26
Pilisszántó/Esztergom
Smuk Barbara
22
Mosonmagyaróvár
Horváth Lili Ajsa
19
Fertőrákos
Molnár Jennifer
29
Tatabánya
Demeter Karina
19
Piliscsév
Fehér Ivett
22
Vértestolna
Molnár Barbara
22
Győrvár
Simon Flóra Diána
22
Komárom
Mihelik Anikó
19
Komárom
Bozsó Fanni
18
Kőszeg
Horváth Helga
20
Győr
Horváth Nóra Erika
19
Szombathely
Nagy Kitti Mietta
28
Szombathely
Kovács Boglárka Andrea
21
Császár
Mátyás Anna
20
Tokodaltáró
Szabó Míra Szonja
19
Mosonmagyaróvár
Kurucz Melánia
22
Mosonmagyaróvár
Ávár Mária
18
Balogunyom
Kovács Alexandra
21
Győr
Magyar Dóra
22
Sopron
Papatyi Ramóna
18
Gyarmat
Fehér Beatrix
32
Celldömölk
Balog Vivien
21
Szombathely
Szepesi Blanka
21
Szombathely
Papp Réka
21
Tokod
Korábbi versenyek