Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, mely a regionális fordulóval kezdődött. Ide maximum ötvenen juthattak be a szakmai zsűri döntése nyomán. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.
Sáfár Alexandra
Pér, 27 éves
4,30 pont
A péri Sáfár Alexandra 27 éves, 169 centiméter magas, és a halak csillagjegyében született. Alexandra kedvenc étele a mézes csirke zöldséges tésztával, kedvenc itala a limonádé. Kedvenc előadója, zenéje a Valmar, kedvenc parfümje a Zara. Alexandra egy autóipari cégnél dolgozik logisztikai területen. Végzettsége kisgyermek nevelő. Figyelemmel követte korábban a Tündérszépek versenyt, 2019-ben jelentkezett is, akkor a regionális fordulóig jutott. Szabadidejében a kutyáival foglalkozik, sokat fest, szeret kreatív dolgokat csinálni. Életéből a mozgás sem hiányozhat, fut, táncol és zumbázik. A sminkelés, és a divattervezés is nagyon vonzó számára.