Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
Fizioterápiás asszisztensnek tanultam Keszthelyen, mivel mindig is érdekelt a biológia, és szeretek embereknek segíteni. Szeretem a klasszikus zenét, tizenegy évig fuvoláztam. Szeretek sportolni, főleg kosárlabdázni, úszni és boxolni. Az álmom, hogy stewardess lehessek az Emirates légitársaságnál, így most az arra való felkészülést tűztem ki célul. Azért jelentkeztem a Tündérszépek versenyre, mivel mindig is ki szerettem volna próbálni magam ezen a téren is.
A 172 cm magas Veronika csillagjegye halak, kedvenc itala a Sprite, étele bármi, ami kínai konyha. Legszívesebben Naomi Scott – Speechless című dalát hallgatja, parfümben pedig a Mercedes Benz a kedvence.